Thursday, May 26, 2011

Tihany-Balatonfüred

Ezzel a 30nap-pal jól megszaporodtak a bejegyzések, kicsit eltűnik a többi köztük. Pl. NE FELEJTSÉTEK EL a talira való jelentkezést pár bejegyzéssel lejjebb!! :))) Ezen kívül ígértem egy kis beszámolót a 2 hétvégével ezelőtti Tihanyi kiruccanásunkról. Igazából annyira nem borzasztó érdekes mások számára az egész, úgyhogy csak a képeket osztom meg, mert elég lolisak :D


Szombaton Balatonfüreden a nagy melegre való tekintettel (bár néha csöpörészett az eső) beültünk egy "bárba" és iszogattunk - teljes mértékben alkoholmenteset, mert kocsival voltunk, én meg egyedül nem iszom :D Szóval ő BerryBerry, egy ilyen pirosgyümölcsös álom. Nagyon hasonlít arra, amit Nanával ittam a múltkor csak ez direkt ilyen jeges "koktél" volt :)


Miután hazaértünk, kibontottunk egy üveg Voilát, és azért fotóztam, mert nagyon tetszett a sötétrózsaszín pezsgő a nagyonhasonló színű (akkor még nagyon új) laptopom mellett :D


Ez pedig a rendkívül elkényeztetett Nezumi-kun (najó, nemis, mert megérdemli :3) vasárnapi reggelije volt: kőrözöttes zsömle, sajt, paprika - és mellé még felvágott is, csak azt sose tudom, hogy épp mihez van kedve, úgyhogy azt nem szépen kipakolva kapta :D


Ez pedig még szintén a szombati napon Füreden készült, amikor ismerőst találtam :D Ilyen kép Nezumival is készült már, de másik HK-vel, még az animekiállításon :D

Na hát ennyi lenne, legalább emléknek megmarad egy helyen a netes "naplómban" :D Gondolkoztam rajta, hogy benyomoroncolom ezt a 30napos project következő bejegyzésébe, de sajna nem egy napon történt, hazudni meg nem akarok, hogy az utókor belezavarodjon majd ha az életrajzomat írják :DDD

No comments:

Post a Comment